Északon az aktív oxigén különösen népszerű alternatív fertőtlenítőszer a klór helyett. A mérés szempontjából azonban alapvetően az számít, hogy a használt közeg tartalmaz-e perszulfátot vagy peroxidot. A perszulfát-tartalmú közeggel fertőtlenített vizet a DPD N° 4 módszer szerint mérik. Peroxid-tartalmú fertőtlenítő közegek használata esetén a savasító (Acidifying) tablettákkal együtt hidrogén-peroxid tablettákat használnak. Mindkét esetben az "aktív oxigén (O2)" megnevezés valójában félrevezető. Nem a molekuláris oxigén oxidál (fertőtlenít), hanem egy oxigéngyök, amely elég gyorsan egyesül egy további gyökkel, és molekuláris oxigént képez (a levegő, amit belélegzünk). Ez a módszer fő hátránya is; a fertőtlenítő hatás nem tart sokáig, és a hatás meglehetősen korlátozott. Ezért rendszeres időközönként javasolt klórral sokkolni, amikor aktív oxigénes fertőtlenítés során. A DPD N° 4 módszerrel azonban téves mérési eredményeket kaphatunk (amikor egyszerre használunk klórt és aktív oxigént), mivel a tablettában található kálium-jodid katalitikusan bontja a perszulfátokat, és így a perszulfát és a klór összege jelenik meg mérési eredménynek.
A KS4,3 savasságot m-lúgosságnak, teljes lúgosságnak, hidrogén-karbonát-keménységnek, savpufferelő képességnek, változó keménységnek is nevezik. A lúgosság a vízminta azon tulajdonságát mutatja meg, hogy a pH-érték emelkedését befolyásoló vegyszerek (flokkulánsok, fertőtlenítőszerek - pl. klórtermékek - csökkentik vagy emelik a pH-t) milyen mértékben tudja megváltoztatni a pH-t. A megfelelő pufferhatás biztosításához a lúgosságnak legalább 0,7 mol/m3 és/vagy mmol/l értéket kell elérnie. Ez az érték a vízben oldott hidrogén-karbonátos anyagokat jelenti. A pufferhatás a 4,2-8,2 pH-tartományban a vízben oldott hidrogén-karbonátionok és a szén-dioxid közötti egyensúlyon alapul. Ha a víz pH-értékét csökkentő vegyszereket (savakat) adunk hozzá, akkor a hidrogén-karbonátion ezekkel egyesülve szénsavat (mely szén-dioxidra és vízre bomlik) és vizet képez. A 4,3 pH-értéknél az összes hidrogén-karbonátion elreagál; innen ered a KS4,3 savasság megnevezés. Ha olyan vegyszereket adunk a vízhez, amelyek a pH-értéket emelik (bázisok), akkor az oldott szén-dioxidból és vízből ismét hidrogén-karbonátionok képződnek. Az oldott szén-dioxid és a hidrogén-karbonátionok megváltozott viszonya így új pH-értéket határoz meg. A víz pufferkapacitása 0,7 mmol/l alatti lúgtartalomnál túl alacsony lesz, így a pH-érték meghatározása megnehezül. Ilyen esetekben kis mennyiségű savak és bázisok azonnal és intenzíven megváltoztatják a pH-értéket. Ezen túlmenően a víz korrodáló hatású lesz a csővezetékekre. A túl alacsony lúgosság érték nátrium-hidrogén-karbonát és/vagy nátrium-karbonát hozzáadásával növelhető. Magas lúgossági értékek esetén azonban a pufferhatás túl nagy, és nagy mennyiségű pH-szabályozóra van szükség a pH-változás eléréséhez. Emellett kedvezőtlen körülmények (felmelegedés, pH > 8,2) esetén a kalcium hajlamos kiválni. Mivel a hidrogén-karbonát-ionokból karbonátionok képződnek, amelyek viszont vízben nem oldódó vegyületeket képeznek kalcium vagy magnézium jelenlétében (lásd: Teljes keménység). A túl magas lúgosság a víz - legalább részleges - cseréjével korrigálható. Mivel a 8,2 feletti pH-értékek megállítják a hidrogén-karbonátionok és a karbonátionok közötti egyensúlyi reakciót, a víz lúgosságát ekkor (8,2 feletti pH-érték) az Alkalinity-P módszerrel kell mérni.
A bróm használata fertőtlenítőszerként egyre népszerűbb alternatívája a klórnak. Ennek a módszernek az az előnye, hogy a kombinált bróm a kombinált klórhoz (klóramin) képest illatmentes. Vagyis a fertőtlenítő hatás ugyanaz, de az emberi nyálkahártyákat nem irritálja. A brómtermékek alkalmazásának hátrányai közé tartozik azonban a korlátozott oxidációs hatás, a magasabb ár és a kezelési kockázatok. Gyakran használják a bróm és a klór kombinációját; ez azonban megnehezíti a koncentráció meghatározását. A DPD N° 1 módszer szerint a mérések ma már (ha klórt használnak brómmal együtt) a szabad és az összes bróm, valamint a szabad klór teljes koncentrációját mutatják. A brómkoncentráció meghatározásához ebben a speciális esetben a szabad klórt DPD-glicin segítségével át kell alakítani kombinált klórrá. A klórral ellentétben a "DPD N° 1" megerősítő reagens mind a szabad, mind a kombinált brómmal működik, így mindig az összes brómtartalmat állapítja meg.
A klór (nátrium-hipoklorit, kalcium-hipoklorit, klórgáz, klórozott izocianurátok stb. formájában) világszerte az úszó- és fürdőmedencék vizének vezető fertőtlenítőszerévé vált. A vízben lévő klórkoncentráció mérésekor a DIN EN 7393 szabvány szerint 3 részértéket különböztetünk meg. 1 Szabad klór: Hipoklórsav, hipoklorit-ion vagy oldott elemi klór formájában jelen lévő klór. 2. Kombinált klór: Az összes klórnak a klóraminok és a szerves nitrogénvegyületek összes klórszármazékának formájában jelenlévő aránya. 3. Összes klór: Az előző két forma összege. Míg a szabad klór azonnal rendelkezésre áll a fertőtlenítő hatáshoz, addig a kombinált klór fertőtlenítési potenciálja erősen korlátozott. A klóraminok felelősek a tipikus beltéri medenceszagért és az emberi nyálkahártyák irritációjáért, ami kipirosodott szemet eredményez. Ezen anyagosztály képviselője a nitrogén-triklorid, amely már 0,02 mg/l koncentrációban is érzékelhető az ember számára. A szabad klórt a DPD N° 1 módszer szerint mérik. Az N,N-dietil-p-feniléndiamin-szulfát (DPD) indikátorkémiai anyagot a klór oxidálja, és vörösre színeződik. Minél intenzívebb az elszíneződés, annál több klór van jelen a vízben. A klórkoncentráció most már meghatározható fotometriai méréssel vagy optikai összehasonlítással egy színskálával. Ha most egy DPD N° 3 tablettát adunk ehhez a mintához, a megkötött klór is megjelenik. A mért érték tehát most már megfelel az összes klór koncentrációjának. A kötött klór koncentrációja az összes klór és a szabad klór közötti különbségnek felel meg. Mivel a DPD N° 3 tabletta hatásos vegyszerének legkisebb nyomai is a kombinált klórt eredményezik a mérésben, a mérési hiba elkerülése érdekében a következő DPD N° 1 mérés előtt feltétlenül gondoskodni kell a mérőeszköz rendkívül gondos tisztításáról. Két különböző mérőedény használata javasolt (egy általában a szabad és egy általában az összes klórértékek mérésére).
A klór-dioxid (2,33-szor nehezebb a levegőnél) egy a halogén klór és az oxigén vegyületeként ismert gáz (ClO2); előnye a tiszta klórral szemben, hogy kevésbé befolyásolja a szag- és ízérzékelést, és vírusellenes hatású. A klór-dioxidot a gyártás helyszínéhez közeli speciális létesítményekben is előállítják klórgáz és/vagy alulklórozott sav és folyékony nátrium-klorit-oldat (NaClO2) (10:1) reakciójával. Átlagosan 0,05 mg/l - 0,2 mg/l minimális/maximális értékeket használnak.
Szerves klórtermékek (triklór-izocianursav és nátrium-diklór-izocianurát) használata esetén az úgynevezett "izocianursav" a klór hordozója. Míg a szerves klórtermékek előnye egyértelműen az aktív klór nagyobb arányában rejlik (akár 90%), az izocianursav korlátozhatja a klór baktériumölési sebességét, ha a vízben magas a koncentrációja (>50 mg/l). Ezért ajánlott a cianursavat ugyanolyan rendszeresen mérni, mint a medence klórtartalmát. Ugyanis előfordulhat, hogy a vízben a szabad klór a magas cianursav szint miatt alacsony, így tabletta hozzáadásával sem tudjuk jelentősen növeli a klórszintet.
A nem desztillált vízben alapvetően a kalcium és a magnézium alkáliföldfémekhez tartozó oldott sók találhatók. Ritkán stroncium és bárium is megtalálható. Ezek a karbonátionokkal vízben nem oldódó vegyületeket (kalcium) alkotnak. Az összkeménység mérésével a kalcium kicsapódásának potenciális veszélyét mérjük, mivel a víz felmelegedésekor vagy 8,2-nél nagyobb pH-értékek esetén a szükséges karbonátionok hidrogén-karbonátionokból képződnek (vö. lúgosság). A kalciumkeménység mérésekor (SVZ1300 tablettás eljárás) a vízben oldott kalciumnak csak a vízben lévő részét mérik. A vízben oldott magnézium mennyiségét a mérés és a teljes keménység közötti különbségből határozzuk meg.
Északon az aktív oxigén különösen népszerű alternatív fertőtlenítőszer a klór helyett. A mérés szempontjából azonban alapvetően az számít, hogy a használt közeg tartalmaz-e perszulfátot vagy peroxidot. A perszulfát-tartalmú közeggel fertőtlenített vizet a DPD N° 4 módszer szerint mérik. Peroxid-tartalmú fertőtlenítő közegek használata esetén a savasító (Acidifying) tablettákkal együtt hidrogén-peroxid tablettákat használnak. Mindkét esetben az "aktív oxigén (O2)" megnevezés valójában félrevezető. Nem a molekuláris oxigén oxidál (fertőtlenít), hanem egy oxigéngyök, amely elég gyorsan egyesül egy további gyökkel, és molekuláris oxigént képez (a levegő, amit belélegzünk). Ez a módszer fő hátránya is; a fertőtlenítő hatás nem tart sokáig, és a hatás meglehetősen korlátozott. Ezért rendszeres időközönként javasolt klórral sokkolni, amikor aktív oxigénes fertőtlenítés során. A DPD N° 4 módszerrel azonban téves mérési eredményeket kaphatunk (amikor egyszerre használunk klórt és aktív oxigént), mivel a tablettában található kálium-jodid katalitikusan bontja a perszulfátokat, és így a perszulfát és a klór összege jelenik meg mérési eredménynek.
Az ózon 3 oxigénatomból (O3) áll. Instabil molekula, és meglehetősen rövid idő elteltével a levegőben vagy vízben oldódva oxigénre, O2-re és oxigéngyökre bomlik. Ennek az oxigéngyöknek az oxidatív hatása nagyon erős, és a depóhatás kizárt, mivel a két gyök azonnal O2-vé egyesül. Az ózon előállítása közvetlenül a helyszínen történik ózonfejlesztőkkel és egyéb szükséges készülékszerű eszközökkel. Különleges szabályok és óvintézkedések szükségesek, mert az ózon 10-szer mérgezőbb, mint a klór. Így az ózon csak egyetlen adagolási szakaszon - a medencén kívül - használható, és az újbóli felhasználás előtt ki kell szűrni (aktív szén). A medencébe adagolt ózon megengedett maximális koncentrációja mindössze 0,05 mg/l, ezért az ózon mint fertőtlenítőszer nem elegendő, ami más - általában klórtartalmú - fertőtlenítőszerekkel való kiegészítést igényel. Az ózon elpusztítja a baktériumokat, oxidálja a szerves szennyeződéseket (pl. karbamid), csökkenti a klórfelhasználást, és nem hagy irritáló nyomokat maga után. Általában az emberi orr, amely 1:500.000-es ózonkoncentrációt képes érzékelni, a legjobb mérőeszköz. A klórral kombinált ózon azonban a DPD-módszerrel is mérhető. Glicin hozzáadásával az ózon eltávolítható, így csak a klór mérhető, a különbségből pedig az ózontartalom határozható meg.
A pH-érték (potentia Hydrogenii) egy vizes oldat savas és/vagy bázikus hatásának erősségét méri. Különösen fontos a fürdővíz készítésekor, mert többek között befolyásolja a fertőtlenítőszerek hatékonyságát és a víz bőrrel, szemmel és anyagokkal való kompatibilitását. A bőr számára az 5,5 pH-érték az ideális. Ekkor azonban a víz olyan savas lenne, hogy a fémes anyagok nemcsak korrodálódnának, hanem a szemek is égni kezdenének, mivel a könnyek pH-értéke 7,0 és 7,5 között van, ezért kompromisszumot kell találni. Az anyagok kompatibilitását tekintve a pH-érték semmiképpen sem csökkenhet 7,0 alá. Ugyanakkor a 7,6 feletti pH-értékek bőrgyógyászati hatásokkal járnak, és befolyásolják a fertőtlenítőszer hatékonyságát is, így negatívan befolyásolják a baktériumok elpusztításának sebességét. Alapvetően: 7,5 feletti pH-értékeknél = a bőr természetes, savak ellen védő bevonata kezd tönkremenni (>8,0); (közepesen) kemény vízben a kalcium kicsapódása (>8,0); a klór fertőtlenítő hatása csökken (>7. 5) 7,0 alatti pH-értékek = klóraminok képződnek, amelyek irritálják a nyálkahártyát és a szaglóérzékelés irritációját okozzák (<7,0); fémtartalmú (beépített) alkatrészeken korróziós megjelenések (<6,5); flokkulációs problémák (<6,2).
A karbamid szerves szennyezőanyag, amely főként emberi ürülékkel, például vizelettel vagy izzadsággal kerül a fürdővízbe. A koncentráció nagy fürdővízmennyiséggel vagy hő hatására megnő. Maga a karbamid kristályos és színtelen vegyület, amely vízben teljesen oldódik. A vízben a karbamidot a vízben lévő enzimek vagy baktériumok CO2 -re és ammóniumra bontják. A bomlás azonban oxidatív módon is végbemehet. Bár maga a karbamid szagtalan, a fertőtlenítőszerrel, például klórral történő oxidáció során úgynevezett klóraminok keletkeznek, amelyek a jellegzetes klórszagért felelősek, és kötött klórként is ismertek. Mivel a reakció során aktív klór fogy el, szükség lehet a fertőtlenítőszer utólagos adagolására. A karbamid ezért jó mutatója a fürdővíz szennyezettségi fokának. A kimutatási módszer enzimatikus, ezért a PL Urea 2 reagenst 4°C - 8°C-on kell tárolni, a mintát pedig 20°C - 30°C-os vízhőmérsékleten kell mérni.
A biguanid fertőtlenítőszerek is egyre népszerűbbek a klór alternatívájaként. Más helyettesítő anyagoktól eltérően, mint például az ózon vagy az aktív oxigén, a biguanidok nem működnek együtt a klór-, bróm-, réz- vagy ezüstvegyületekkel. Mindazonáltal szükség van egy ellenszerre, mivel a biguanidok nem fejtenek ki oxidatív hatást, ami például a szerves anyagok, például a karbamidok és az izzadság lebontásához szükséges. Ehhez általában hidrogén-peroxidot (H2O2) használnak a biguanid mellett.